2010-04-19 14:27
Ingyen felajánlott GPS-szel pótolták a budapesti mentőautóból ellopott készüléket
A „Navigáció a gyors segítségért” elnevezésű segélyakció keretében a Nav N Go Kft. és a Navon Kft. azonnal felajánlott egy navigációs készüléket, amint értesültek, hogy egy budapesti mentőautóból ismét elloptak egy GPS-t.

A négy éve létrehozott kezdeményzés célja, hogy minél több hazai mentő- és tűzoltóautóba kerüljön korszerű navigációs berendezés, és száltal gyorsabban jusson el a segítség a bajba jutottakhoz. Épp ezért a támogatók sajnálattal hallanak az olyan esetekről, amikor egy mentőautóból lopnak el GPS készüléket. Legutóbb március 25-én történt hasonló eset, amikor egy épp szolgálatot teljesítő mentőautóból vittek el egy navigációs eszközt. A szigetszentmiklósi mentőállomás rohamkocsija éppen egy beteget szállított a IX. kerületi Merényi Gusztáv kórházba, s amíg megérkezve a mentőautó hátsó részénél tevékenykedtek, egy ismeretlen a vezetőfülkéből kiemelte a szélvédőre rögzített navigációs készüléket.

Az esetről a Nav N Go Kft. a Juventus Rádió reggeli műsorából értesült, a hír hallatán pedig készülékgyártó partnerükkel, a Navon Kft-vel közösen azonnal felajánlottak egy Navon N470 készüléket a legújabb térképekkel ellátott iGO amigo szoftverrel

„Sajnáljuk, hogy ilyen esetek előfordulhatnak, mert bármelyikünknek szüksége lehet egyszer a mentő gyors kiérkezésére. Reméljük, hogy a navigációs készülék a továbbiakban is nagy segítséget jelent majd a mentőszolgálat munkatársainak, hiszen tudjuk, milyen fontos, hogy akár a legeldugottabb utcába is időben eljussanak a betegekhez" – mondta Dózsa Imre, a Nav N Go kommunikációs vezetője.

2009-06-06 10:23
65 darab navigációs készüléket kapott a Magyar Tűzoltóság
A „Navigáció a gyors segítségért” elnevezésű segélyakció keretében ezúttal egy nagyszabású támogatásra nyílt lehetőség: a TELE System és a Nav N Go Kft. mintegy 3 millió forint értékben adott át GPS készülékeket a Magyar Tűzoltó Szövetségnek.

Újra alkalom nyílt arra, hogy a „Navigáció a gyors segítségért” segélyakció keretében támogatásban részesüljenek az életmentést végző szervezetek. Ezúttal az olasz készülékgyártó TELE System és a magyar szoftverfejlesztő Nav N Go Kft. adományának köszönhetően kapott a Magyar Tűzoltó Szövetség 65 darab TS 8510 GPS készüléket 3D-s Nav N Go iGO 8 navigációs szoftverrel. Az eszközök beszerzése a Budapesti Tűzoltó Szövetség (BTSZ) által a piaci érték 30%-os önrészének kifizetésével és a felajánló két cég 70%-os támogatásával valósulhatott meg. A készülékeket Rétiné Bauer Izabella, a TELE System kelet-európai kereskedelmi vezetője, valamint Szombathelyi Péter, a Nav N Go operatív igazgatója adta át a Budapesti Tűzoltó Szövetség (BTSZ) elnökének, Cziva Oszkár tűzoltó ezredesnek.

„Örömünkre szolgál, hogy segítségünkkel egy ilyen nagyszabású támogatásban részesülhet a tűzoltóság, és ezáltal talán megkönnyíthetjük azt a felelősségteljes munkát, amit nap mint nap végeznek.” – mondta a TELE System képviseletében Rétiné Bauer Izabella.

A korszerű navigációs berendezések közül mintegy 50 darabot a főváros tűzoltóságain osztanak szét, a maradék 15 darabot pedig a Budapest környéki önkéntes tűzoltóságok kapják, például Gyálon, Üllőn, Pilisszentivánon és Solymáron.

„A Budapesti Tűzoltó Szövetség már korábban felismerte, hogy milyen nagy segítséget jelentket a pontos kiérkezésben a GPS navigáció. Néhány autónkba épp ezért már beszereztünk navigációs berendezést, azonban a mostani támogatással a főváros 85 kivonuló tűzoltóautójának több mint a felébe állandóan ott lehetnek majd a navigációs készülékek. Ezáltal gyorsabb lesz a tűzoltók és a polgárőrök kiérkezése a különböző tűz- és káresetek, valamint bejelentések helyszíneire” – mondta Cziva Oszkár tűzoltó ezredes.

A jótékonysági akció nem ér véget a jelenlegi felajánlással, ugyanis a cégek egy többlépcsős támogatásban állapodtak meg. Második ütemben 110 darabra egészítik ki a felajánlott készülékek számát, így várhatóan még a nyár folyamán újabb 45 készüléket biztosítanak a tűzoltóságok részére.

2009-04-02 18:14
Szeghalmi tűzoltóknak ajándékozott GPS-t a GARMIN
GPS-t kapott ajándékba a Szeghalmi Tűzoltó Parancsokság a GARMIN-tól a “Navigáció a gyors segítségért” program keretében. A két db nüvi 205 készüléket a GARMIN képviselője adta át a tűzoltó parancsnoknak és csapatának.

A világ vezető navigációs készülékeinek, a GARMIN-nak a magyarországi forgalmazója, a Navi-Gate Kft. a piac kiemelkedő üzleti szereplőjeként mindig is fontosnak tartotta a társadalmi szerepvállalást. A környezettudatos életmód, az állatvédelem és a sport elkötelezett támogatóiként segítették már eddig a Magyar Gyermekmentő Szolgálatot, a Noé Állatotthon Alapítványt, az X2S tereptriatlon csapatot és Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozót is.

A GARMIN aktív résztvevője a „Navigáció a gyors segítségért” programnak is, amelyben a nélkülözhetetlen feladatokat ellátó mentők, tűzoltók juthatnak navigációs készülékekhez. Ez alkalommal a Szeghalmi Tűzoltó Parancsnokság kereste meg a GARMIN-t azzal a kéréssel, hogy tegyék lehetővé számukra, hogy autóikat GPS-készülékkel szerelhessék fel. A GARMIN készséggel tett eleget a kérésnek és két darab nüvi 205 készüléket ajánlott fel a tűzoltóknak. A nüvi 205 készülékek könnyen kezelhetőek, kijelzőjük napfénynél is jól látható, és a legfrissebb magyarországi térképadatokat tartalmazzák.

A GARMIN és a Szeghalmi Tűzoltó Parancsnokság munkatársai biztosak abban, hogy a nüvi 205 készülékek használatával az akár életeket is mentő tűzoltók még hatékonyabban és gyorsabban tudják majd végezni rendkívül felelősségteljes munkájukat.

2009-01-27 22:52
GPS-t ajándékozott a Samaritanus Mentőszolgálatnak a GARMIN
Veszteség érte nemrég a Samaritanus Mentőszolgálatot, mivel egyik mentőautójukból Budapest XII. kerületében ellopták a navigációs készüléket. A „Navigáció a gyors segítségért” program keretében a GARMIN magyarországi forgalmazója, a Navi-Gate Kft. egy nüvi 205-ös készüléket ajánlott fel a mentőknek, hogy továbbra is zavartanul végezhessék munkájukat.

A teljes Magyarország térképpel rendelkező, GARMIN nüvi 205 tökéletes társa lesz a mentősöknek: az akár öt órán keresztül töltés nélkül is üzemképes készülék napfénynél is jól olvasható színes kijelzővel és - megelőzve a hasonló esteket - GARMIN Lock™ lopásgátló funkcióval is rendelkezik. A készüléket Mihály Petra, a GARMIN magyarországi marketingvezetője adta át január 27-én Minich Károlynak, a Samaritanus Mentőszolgálat vezetőjének a szolgálat Illatos úti telephelyén.

„Nagyon örültünk a GARMIN felajánlásának, hiszen 80-85 betegszállító autónk munkáját nagyban megkönnyíti, ha a sofőrök a korszerű GPS-technológiára hagyatkozhatnak. Ezek az autók akár havi 4000 rászoruló embert is szállítanak különböző gyógykezelésekre, ezért a gyorsaság és pontosság érdekében rendkívül fontos, hogy a mentőautó a lehető legrövidebb útvonalon, fennakadások nélkül juthasson el a megadott címre” – mondta el Minich Károly, a Samaritanus Mentőszolgálat vezetője.

„A Navi-Gate Kft. a navigációs piac kiemelkedő üzleti szereplőjeként mindig is fontosnak tartotta a társadalmi szerepvállalást. Támogatottjaink között szerepel a Magyar Gyermekmentő Szolgálat, a Noé Állatotthon Alapítvány vagy éppen a transzplantált gyermekek alapítványa” – összegezte Mihály Petra, a Navi-Gate Kft. marketingvezetője.

A „Navigáció a gyors segítségért” program alapvető célja, hogy a nap mint nap felelősségteljes, olykor életmentő munkát végző tűzoltók és mentők feladatát megkönnyítse, és minél többüket navigációs készülékhez juttassa. A GARMIN-t képviselő Navi-Gate Kft. e program keretében már több alkalommal ajánlott fel GPS-készüléket, s mivel egyetért a célkitűzésekkel, a jövőben is szeretne a kezdeményezés aktív résztvevője maradni.

2008-12-19 10:24
Navigációs készülékeket kapott a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat
A „Navigáció a gyors segítségért” elnevezésű segélyakció keretében GPS-készülékekkel látták el a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat autóit. A felajánló TELE Systems Electronic Hungary Kft. a súlyosan sérült, vagy beteg gyerekek mentését végző szervezet teljes mentőflottáját felszerelte navigációs eszközökkel, és Nav N Go iGO 8 szoftverrel.

Újabb navigációs cég kapcsolódott be a „Navigáció a gyors segítségért” programba. A TELE Systems Electronic Hungary Kft. felajánlotta, hogy a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat minden mentőautójába ad egy-egy GPS-készüléket 3D navigációs szoftverrel. A műholdas útkeresés nagy segítséget jelent majd a súlyos, életveszélyes állapotú gyermekek mentésében és szállításában, hiszen hamarabb érkezhet meg hozzájuk a szakszerű segítség.

„A TELE Systems a hazai navigációs piac viszonylag új szereplőjeként csatlakozott a jótékony akcióhoz. Úgy éreztük, ha az általunk forgalmazott GPS-eszközök jó szolgálatot tehetnek az életmentésben, akkor mindenképp fel kell ajánlanunk segítségünket. Valószínűnek tartom, hogy a jövőben további hasonló akciókban is rész veszünk.” – mondta Bauer Izabella, a TELE Systems Electronic Hungary Kft. értékesítési menedzsere.

A gyermekmentő szolgálat kiváltképp abban az új mentőautóban veszi majd hasznát a navigációs eszköznek, melyet szintén adományként kaptak tegnap a C&A áruháztól. Ezt az új gyermek-mentőorvosi kocsit ugyanis Miskolcon állítják forgalomba, ahol elsőként szervezték meg a vidéki gyermekmentést.

„Biztos vagyok abban, hogy Miskolcon, ami számunkra új terep, lényeges időt lehet majd megtakarítani azzal, hogy nem papírtérképen kell keresgélni a segélykérők címét. Az is komoly előnyt jelent, hogy a navigációs készülékben kiválasztható a „sürgősségi jármű” típusa, így a szirénázó rohamkocsi számára a program a lehető legrövidebb utat tervezi meg a célig, a KRESZ szabályainak figyelembe vétele nélkül.” – mondta Wolf Géza, Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat kommunikációs vezetője.

2008-11-05 19:54
GARMIN GPS-eket kaptak a gyomaendrődi tűzoltók
GPS-t kapott ajándékba a Gyomaendrődi Tűzoltó Parancsokság a GARMIN-tól a “Navigáció a gyors segítségért” program keretében. A két darab nüvi 255 W készüléket a GARMIN képviselője adta át a gyomaendrődi Városházánál Szemlits Gyula tűzoltó parancsnoknak.

A világ vezető navigációs készülékeinek, a GARMIN-nak a magyarországi forgalmazója, a Navi-Gate Kft. a piacon kiemelkedő üzleti szereplőjeként mindig is fontosnak tartotta a társadalmi szerepvállalást. A környezettudatos életmód, az állatvédelem és a sport elkötelezett támogatóiként segítették már eddig a Magyar Gyermekmentő Szolgálatot, a Noé Állatotthon Alapítványt, az X2S tereptriatlon csapatot és Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozót is.

A GARMIN aktív résztvevője a „Navigáció a gyors segítségért” programnak is, amelyben a nélkülözhetetlen feladatokat ellátó mentők, tűzoltók juthatnak navigációs készülékekhez. Ez alkalommal a Gyomaendrődi Tűzoltó Parancsnokság kereste meg a „Navigáció a gyors segítségért” honlap üzemeltetőit, hogy tegyék lehetővé számukra, hogy autóikat GPS-készülékkel szerelhessék fel. A GARMIN készséggel a kezdeményezés élére állt és két darab nüvi 255 W készüléket ajánlott fel a gyomaendrődi tűzoltóknak. A nüvi 255 W készülékek szélesképernyősek, kijelzőjük napfénynél is jól látható, és a legfrissebb magyarországi térképadatokat tartalmazzák.

„Nagyon örülünk a támogatásnak, munkánk során sok olyan helyzet adódhat, amikor egyszerűbb és gyorsabb megoldás lesz a navigációs készülékre hagyatkoznunk” – mondta el Szemlits Gyula tűzoltóparancsnok. A GARMIN és a Gyomaendrődi Tűzoltó Parancsnokság munkatársai biztosak abban, hogy a nüvi 255 W készülékek használatával az akár életeket is mentő tűzoltók még hatékonyabban és gyorsabban tudják majd végezni rendkívül felelősségteljes munkájukat.

2008-10-31 15:15
Navigációs készülékeket kaptak a Debreceni Különleges Mentők
Újabb jótékony felajánlással folytatódott a „Navigáció a gyors segítségért” elnevezésű segélyakció. A program keretében ezúttal az Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának flottáját szerelték fel GPS-készülékekkel. A navigációs szoftvert biztosító Nav N Go Kft. extra felajánlásként Ázsia és Óceánia egyes országainak térképét is átadta, hogy a csapat könnyebben végezhesse a mentést a távoli, gyakran földrengés-sújtotta területeken is.

Két hónapon belül immár másodszor nyílik alkalom arra, hogy a „Navigáció a gyors segítségért” segélyakció keretében támogatást kapjanak az életmentést végző szervezetek. Ezúttal ismét a Nav N Go Kft. és a NAVON Kft. adományának köszönhetően vehettek át GPS-készülékeket a Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportjának munkatársai. A 3D-s képi megjelenítésre alkalmas navigációs berendezések a csapat mentőautóiban kaptak helyet. A műholdas helymeghatározás elsősorban katasztrófa-helyzetekkor segíti majd a különleges mentők munkáját itthon és külföldön, valamint segít a csapatnak eljutni rendszeres karitatív rendezvényeik helyszíneire.

„Nagymértékben segíti majd a munkánkat, hogy a 45 országot magába foglaló teljes Európa térkép mellett megkaptuk Indonézia, Malajzia, Szingapúr és Thaiföld térképét is, hiszen a Külügyminisztérium és a Katasztrófavédelem által hivatalosan felkért orvoscsoportként rendszeresen végzünk mentést ezeken a gyakran szökőár- és földrengés-sújtotta területeken. A GPS-ek segítségével könnyebben tájékozódhatunk majd azokban a távoli országokban is, ahol az útjelzések és utcatáblák igencsak hiányosak.” – mondta Dr. Késmárky András, a DEKOM vezetője.

A „Navigáció a gyors segítségért” program mindeddig Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyébe, valamint Orosházára és Budapestre jutott el, és most először lépte át az országhatárt azzal, hogy külföldi mentésekben is aktív szerepet játszó mentőcsapatot ruházott fel navigációs eszközökkel.

„Őrömünkre szolgál, hogy széleskörű térképlefedettségünk előnyeit ezúttal egy jótékony akció keretében is kamatoztathatjuk. A Magyarország térképünk már több mentő és tűzoltó szervezetnél bizonytott, de az Ázsiai és Óceániai térségben most először fogják használni életmentéshez.” – mondta Erdős Gergely, a Nav N Go Kft. kommunikációs igazgatója.

2008-08-27 11:06
3D-s navigáció segíti mától a budapesti mentőket
Újabb állomásához érkezett a „Navigáció a gyors segítségért” elnevezésű segélyakció. A jótékonysági program keretében ezúttal az Országos Mentőszolgálat budapesti mentőállomásai ajándékba kaptak 10 darab navigációs készüléket a Nav N Go Kft-től és a NAVON Kft-től. Az akció elsődleges célja az volt, hogy mielőbb pótolják a nemrégiben feltört mentőautókból ellopott navigációs eszközöket.

A legújabb navigáció vezeti a mentőket
Az ország újabb szegletébe sikerült eljutnia a „Navigáció a gyors segítségért” segélyakciónak. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megye, valamint Orosháza után most a fővárosi mentők kaptak korszerű GPS-navigációs berendezéseket. A budapesti mentőszolgálat már korábban is használt navigációs eszközöket, két hete azonban két mentőautót is feltörtek és elvitték belőlük a navigációs berendezést.

A Nav N Go Kft. és a NAVON Kft. a hír hallatán döntött úgy, hogy mielőbb pótolja a két ellopott készüléket, és azon felül további 8 darab szélesképernyős NAVON navigációs berendezést, illetve Nav N Go iGO 8 navigációs szoftvert biztosít a mentőknek, hogy több ambuláns autóban is használhassák azokat. A közel félmillió forint értékű adomány segítségével a mentők vészhelyzet esetén gyorsabban megtalálhatják majd a segélykérők címét, hiszen a digitális navigátor egészen a házszámig vezeti őket. Emellett nagy előnyt jelent, hogy a NAVON N450 navigációs készülékben kiválasztható a „sürgősségi jármű” típusa, így a szirénázó rohamkocsi számára a program a lehető legrövidebb utat tervezi meg a célig, a KRESZ szabályainak figyelembe vétele nélkül.

„Ma még nincs minden mentőkocsiban útvonaltervező készülék, de az eddig, többnyire támogatóktól kapott GPS-ek számos esetben tettek jó szolgálatot. Ezért is jelentett számunkra a készülékek értékénél is nagyobb veszteséget, amikor ellopták őket. A Nav N Go Kft. és a NAVON Kft. szociális érzékenységét bizonyítja, hogy azonnal reagáltak a problémánkra, és felajánlottak tíz darab készüléket” – nyilatkozta Dr. Göndöcs Zsigmond, az OMSZ főigazgatója.

„A Nav N Go Kft. már több ízben segítette navigációs eszközök adományozásával a mentőszolgálatok munkáját, így ez a fajta támogatás részünkről immár hagyományosnak mondható. Nagy örömünkre szolgál, hogy ezzel a tíz készülékkel segíthetünk a budapesti mentőknek abban, hogy időben érkezzenek meg a megadott helyre, hiszen a pontosság a legtöbb esetben életet menthet” – mondta Fazakas András, a Nav N Go Kft. operatív igazgatója.

A mentők most először próbálhatják ki a magyar fejlesztésű, 3D-s Nav N Go iGO 8 navigációs szoftver előnyeit, így a hangnavigálás és a pontos útmutatás mellett immár a környező házak, nevezetes épületek élethű látványa is segíti tájékozódásukat.

2006-12-21 18:57
Életmentő GPS-navigációt kaptak karácsonyra a Veszprém megyei mentők
Folytatódott a “Navigáció a gyors segítségért” elnevezésű segélyakció. A győriek után most a Veszprém megyei mentők kaptak kedvezményesen 20 darab Mio C310-es készüléket, ingyenes iGO GPS-navigációs szoftverrel. Mától a megye minden mentőautójában műhold segítségével navigálnak.

Egyre többfelé segít a GPS-navigáció
Újabb megyébe sikerült eljutni a “Navigáció a gyors segítségért” segélyakciónak. Győr-Moson-Sopron megye után most a Veszprém megyei mentők kaptak karácsony előtt korszerű GPS-navigációs berendezéseket. Ezek segítségével vészhelyzet esetén a mentők gyorsabban megtalálhatják a segélykérők címét, hiszen a navigátor egészen a házszámig vezeti a mentőautót, és nem kell a papírtérképekkel bajlódni, melyeken az újabb utcák gyakran nincsenek is rajta.

“Nagyon nagy segítséget jelent a műholdas navigáció a mentők számára, ezért már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy hogyan tudnánk GPS-készülékeket szerezni az autóinkba. A “Navigáció a gyors segítségért” segélyakcióról az interneten olbastam, az navigacio.info.hu oldalon. Fel is vettem a kapcsolatot az iGO és a Mio márkák képviselőivel, és mindkét részről rendkívül gyors segítséget kaptunk. A Mio C310-es készülékeket jóval a piaci ár alatt kínálták, az iGO szoftvert pedig ingyen töltötték fel a navigátorokra. Így a rendelkezésre álló összegből sokkal több készüléket tudunk megvásárolni.” – mondta Kiss Attila, az OMSZ veszprémi mentőállomásának vezetője.

Egy perc alatt menetkész az életmentő navigáció
A mentők 20 darab készüléket vettek át ünnepélyes keretek között december 21-én, a veszprémi mentőállomáson. Az ajándékba kapott GPS-eszközöket azonnal kibontották és üzebme is helyezték a mentősofőrök, akik nap mint nap használják majd.

“Egy ilyen készülék főleg akkor nyújthat segítséget, ha a megye kisebb településén egy eldugott, sötét utcát kell megtalálni. A navigáció segítségével a 10-12 perces kiérkezési időt 2-3 perccel is le tudjuk rövidíteni, ami mondanom sem kell, milyen fontos lehet egy életveszélyben lévő betegnél.” – mondta Dr. Czirner József, az Országos Mentőszolgálat Közép-Dunántúli Régiójának orvosigazgatója.

A most átadott 20 készüléket a Veszprém Megyei Mentőszervezet 04 Alapítvány segítségével sikerült beszerezni. A szervezet 1991 óta látja el korszerű berendezésekkel a Veszprém megyében működő mentőket, így az itteni autók felszereltsége messze az országos átlag feletti. Az alapítvány továbbra is várja a felajánlásokat a 73200189-11101961 bankszámlaszámon.

Segítő navigációt az egész országba!
A segélyakció most sem áll meg, hiszen egyre többfelől érdeklődnek az akció iránt, az átadáson több megye is jelezte igényét a GPS-készülékekre. A szervezők remélik, hogy az akció segítségével hamarosan az egész országban a XXI. századnak megfelelő műholdas navigációval tájékozódhatnak majd az egész ország életmentő szervezetei.

2006-09-26 16:00
GPS-navigáció segíti mától a mentőket és tűzoltókat
Korszerű navigációs készülékeket vehettek át szeptember 26-án a Győr-Moson-Sopron megyei mentők és tűzoltók. A “Navigáció a gyors segítségért” elnevezésű segélyakció keretében összesen 37 darab GPS-navigációs készülék került a megyei rohammentőkbe és a kivonuló tűzoltókocsikba.
Hamarabb jön a segítség

A Győr-Moson-Sopron megyei mentőknek és tűzoltóknak gyakran okozott gondot, hogy csak a papírtérképek böngészésével juthattak el a segélykérők címére, ezeken ugyanis sokszor nem szerepelnek az újonnan megépült utcák és a kisebb földutak. A Kisalföld című napilap erről jelentetett meg egy problémafelvető cikket, melyre a helyiek és több nagy hazai navigációs cég is gyorsan reagáltak.

A környékbeli cégek és magánemberek felajánlásainak, valamint három nagy hazai navigációs márka (iGO, Mio, Garmin) adományainak köszönhetően összesen 37 db GPS-navigációs készüléket kaptak meg ingyen a mentők és tűzoltók szeptember 26-án délelőtt Győrben. Az ünnepélyes átadáson Nyerges Csaba, a Kisalföld főszerkesztője hangsúlyozta, hogy a “Navigáció a gyors segítségért” segélyakcióban alig három hét alatt megvalósult, hogy a megye minden mentőautójába és vonulást vezető tűzoltójába kerüljön egy korszerű navigációs eszköz.

Kriszt András főorvos, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-Dunántúli régiójának szakmai vezetője a betegek nevében is megköszönte a felajánlásokat: “A mentőknek segélyhíváskor az előírások szerint összesen 15 percük van arra, hogy kiérkezzenek a helyszínre. Ez sok esetben nehezen valósul meg, mert a segítséget kérők idegesek, nem adnak pontos útbaigazítást. Emellett az utcanevek keresgélése is sok időt vesz el. A GPS-eszközök használatával ez a probléma mostantól megszűnik, mivel a cím beírása után a házszámig elvezet a készülék. Ezáltal lényegesen csökken a kiérkezés ideje, és hamarabb tudunk szakszerű ellátást biztosítani.”

Hasonlókról számolt be beszédében Pesztenlehrer Lajos ezredes, a Megyei Katasztrófavédelem igazgatója is. Számos olyan esetet sorolt fel, melyekben életmentő is lehetett volna, ha a tűzoltóautók rendelkeznek GPS-navigációval.
Egy perc alatt menetkész az életmentő navigáció
A Kisalföld Sajtóház udvarában négy mentő és három tűzoltóautó vonult fel, fedélzetükön azokkal a szakemberekkel, akik mostantól nap mint nap használni fogják az ajándékba kapott GPS-eszközöket. A navigációs cégek szakemberei megmutatták, hogyan kell üzembe helyezni a Mio C310-es készülékeket, amelyekben már gyárilag benne van a részletes iGO Magyarország 2006 térképszoftver. A mentőautó szélvédőjére rögzített szerkezet egyszerűen kezelhető, a sofőr pár perc alatt kiismerte magát a menürendszerben, és örömmel próbálgatta a funkciókat.

A tűzoltóknak a Garmin márka képviseletében Végh Zoltán adta át a StreetPilot c510-es készülékeket. A megyei lánglovagok beosztják egymás között a kapott GPS-eket, mindig ott használják majd őket, ahol a legnagyobb szükség van rá, de az biztos, hogy a vonulást vezető autókban mindig lesz navigátor.

Segítő navigációt az egész országba!
A segélyakcióban résztvevő Mio és Garmin készülékeket forgalmazó cégek eddig több navigátort ajánlottak fel ingyen, emellett létrehoztak egy kedvezményes árkategóriát a mentők, tűzoltók és rendvédelmi szervek számára. A jelentős árkedvezménnyel, illetve azzal, hogy az iGO navigációs szoftver fejlesztője ingyen kínálja a Magyarország térképet, lehetőség nyílik arra, hogy az összegyűlt pénzadományokból jóval több GPS-eszköz jusson a megkülönböztetett járművekbe.

A három navigációs cég egyetért abban, hogy a "Navigáció a gyors segítségért” segélyakció nem ért véget. Közös céljuk, hogy a győri kezdeményezést az egész országra kiterjesszék, és támogatókat szerezzenek a nemes célra. Közösen létrehozták a http://navigacio.info.hu weboldalt, ahol bárki tájékozódhat a segélyakció részleteiről, illetve felajánlhatja segítségét.

Támogassa Ön is a kezdeményezést!
Ahogy a győri példa is mutatta, a navigációs segélyakció sikeréhez nagy mértékben hozzájárult a média. Támogasson bennünket azzal, hogy letölti a segélyakció hivatalos logóját, és elhelyezi weboldalán, vagy hírt ad rólunk. Cserébe szívesen feltüntetjük cégét a médiatámogatók között.

Letölthető logó webre:
http://navigacio.info.hu/naviseg_logo.jpg

Letölthető logó nagyfelbontásban:
http://navigacio.info.hu/naviseg_logo.zip

2006-09-15 17:00
A navigációs cégek is csatlakoztak az akcióhoz
Új állomásához érkezett a Navigáció a gyors segítségért elnevezésű akció. Több hazai GPS-navigációs cég (iGO, Mio, Garmin) felajánlásainak köszönhetően szeptember 26-án Győr-Moson-Sopron megye összes mentő-és tűzoltóautójába kerülhet egy-egy korszerű navigációs eszköz, a jelenleg elérhető legpontosabb Magyarország térképpel. Az első készülékeket már át is adták a szervezőknek.

A Győr-Moson-Sopron megyei mentőknek és tűzoltóknak gyakran okoz gondot, hogy csak a papírtérképek böngészésével juthattak el a segélykérők címére. Ez azonban gyakran jelent problémát, mivel a térképeken nem szerepelnek az újonnan megépült utcák és a kisebb földutak. A Kisalföld című napilap erről jelentetett meg egy problémafelvető cikket, melyre a helyiek, és a nagy hazai navigációs cégek is gyorsan reagáltak.

A környékbeli cégek és magánemberek felajánlásainak, valamint a Nav N Go Kft., a Navi Gate Kft. és az LCP Systems Kft. adományainak köszönhetően összesen 34 db GPS-navigációs készüléket kapnak meg ingyen a mentők és tűzoltók. A Kisalföld napilap kiadója, a Lapcom Kft. jóvoltából egy navigátort már kipróbálhattak a helyi mentők. A GPS óriási segítséget jelent nekik, hiszen a korszerű készülékek elvezetnek egészen a segélykérő házáig, csak be kell írni a pontos címet. 

A Navigáció a gyors segítségért akció első felajánlásait jelképesen már átadták az iGO, a Mio és a Garmin márka képviselői a mozgalmat elindító Lapcom Kft.-nek. A hivatalos átadási ceremónia szeptember 26-án lesz, Győrben.

 







2006-09-09 12:00
Helyére került az első GPS
A Kisalföld átadta az első GPS- (műholdas navigációs) készüléket a győri mentőknek. Új lakótelepeken, kis falvakban és frissen nyílt utcákban sokszor vakon kell eligazodniuk a mentőknek, a tűzoltóknak és a rendőröknek, mert térkép, utcatábla vagy GPS nincs, amely segítene nekik – írtuk alig egy hete (Műhold helyett a segélyhívó navigál – Kisalföld, 2006. szeptember 5.). A rendőrök kicsivel jobb helyzetben vannak, mert néhány járműben nekik legalább van műholdas navigációs rendszerük, a mentőknek és a tűzoltóknak azonban egyáltalán nincs, így csak a saját készítésű térképeikben és a segélykérő útbaigazításában bízhatnak.

A Kisalföld elhatározta, akciót indít és példát mutat: cikkünkben bejelentettük, hogy vásárolunk egy GPS-készüléket, amelyet a mentőszolgálatnak ajánlunk fel. Egyben felhívást közöltünk, hogy aki hasonlóképp tud segíteni, az tegye meg. A navigációs rendszert pénteken átadtuk a győri mentőállomáson – azóta már az egyik rohamkocsiban „teljesít szolgálatot".

Alig egy hét telt el az akció indítása óta, s már tizenöt készüléket ajánlottak fel segítő cégek és magánszemélyek.
Közülük akik vállalták a nyilvánosságot is: Kovacsics Imre, Győr és Környéke Motorosok Baráti Köre, Digitáltechnika, Autófórum Riegler Kft., Wágenhoffer Műszerész, Porsche Győr és Notebook Győr. Egy ilyen készülék 100 ezer forinttól kapható (a felajánlások ennyiről is szóltak), de a Nav N Go Kft. és több forgalmazó kedvezményes ajánlatának köszönhetően ennél jóval olcsóbban tudjuk megvásárolni – így az adott összegből többre is telik.


A cél nyilván az, hogy lehetőleg minden kocsiba tudjunk GPS-t szerezni, erre szerencsére minden esély meg is van. A mentőknél 32 gépkocsiban lenne helye egy-egy készüléknek, a tűzoltóknál kevesebbel számolnak.
Hogy erre valóban nagy szükség van, azt Magasházi Gábor mentő-gépjárművezető is megerősítette, akinek a kocsijába tegnap beszerelték az első GPS-t: „Hiába vagyok huszonkilenc éve szolgálatban, annyi új utca nyílik a városban és a falvakban, hogy egyszerűen nem tudjuk követni. Számos példát tudnék mondani, amikor a plébánost vagy a helyieket kellett ébresztenünk, hogy eltaláljunk a megadott címre. Mostantól gyorsabb és könnyebb lesz a helyzetünk."

Beszédes egyébként az a térképgyűjtemény, amelyet Magasházi Gábor most is használ, s amelyben még mindig ott van az a 26 éves térkép, amiben még kerületekre osztották le Győrt... A Felszabadulás, Néphadsereg útról, illetve a Kun Béla-lakótelepről már nem is beszélve.
A Kisalföld által vásárolt készülék négyezer magyar település utcáit (házszámra lebontva) mutatja térképen. Az iGO GPS-navigációs szoftver adatait folyamatosan frissítik, így például a Győrben a közelmúltban átadott Fehérvári úti csomópontnál is el tudja már navigálni a sofőrt. Meg tudja mutatni a leggyorsabb és legközelebbi útvonalat is – amely riasztásnál akár életmentő is lehet.

Az akció a Győr-Moson-Sopron megyei mentőállomásokat és tűzoltó-parancsnokságokat segíti elsősorban, de a jelenlegi információk szerint elképzelhető, hogy szélesebb körre is ki lehet terjeszteni a jótékony kezdeményezést. A Kisalföld éppen ezért továbbra is várja azoknak a jelentkezését, akik csatlakoznának az akcióhoz: e-mail: sudara@kisalfold.hu, telefon: 30/2175-409.
2006-09-06 12:00
Újabb hét GPS-készülék érkezett
A második napon újabb telefonok érkeztek szerkesztőségünkbe, így a meglévő hat GPS-készülékhez újabb hetet sikerült gyűjteni.

Akciónk kedden kezdődött, amikor aznapi lapszámunkban írtunk arról, hogy a rendőrök, a mentők és a tűzoltók munkáját nagyban segítenék a műholdas navigációs rendszerek, de a mentőknek és a tűzoltóknak jelenleg egyetlen GPS-ük sincs. A Kisalföld maga is megvásárolt egy készüléket, másnap újabb ötöt vettek adakozó cégek és magánemberek, tegnap pedig hetet. Ötöt egy névtelenséget kérő magánszemély vásárolt, egyet-egyet pedig Wágenhoffer Attila (Wágenhoffer Műszerész) és a Porsche Győr. Az akciót természetesen folyatjuk.

2006-09-05 12:00
Műhold helyett a segélykérő navigál
A műholdas navigációs készüléke csak néhány rendőrautónak van. A Kisalföld most segíteni szeretne.

Hajnali kettőkor megtalálni egy olyan utcát, amely nincs is rajta a térképen, s egyetlen tábla sem mutatja, hogy melyik is az – nem kevés szerencsén múlik, s erről vég nélkül tudnának mesélni a mentők, a tűzoltók vagy épp a rendőrök. Mi legutóbb azokról a településekről írtunk, ahol többtucatnyi ház épült, s vele új utcák is nyíltak.

Nem egy helyen azonban üröm is vegyült az örömbe: merthogy ezeknek az utcáknak a kitáblázására a településeknek már nagyon nem telik. Pályáznak ugyan, de sikertelenül. Néhány napja egy olvasónk jelezte: ebből pedig komoly probléma származik. A családjában valaki rosszul lett, s ők olyan új utcában laknak, amelyet semmi nem jelez. Jobb híján ezért a beteget autóval elvitték a községtábláig, s oda is érkezett a segítség. De tényleg ez az egyetlen megoldás 2006-ban?


Készülék 100 ezerért

A kérdés egyáltalán nem költői: nem ez lenne az egyetlen megoldás. Ha GPS-készülékekkel tudnák felszerelni a járműveket, s ezek a navigációs rendszerek tartalmaznák a legfrissebb módosításokat, gyorsabban és biztosabban a helyszínre érnének a riasztott járművek. A mentőknél a megyében 29 gépkocsi teljesít nap mint nap szolgálatot: ezekbe kellenének készülékek.

A rendőröknél azt mondják, ha minden kapitányságon két-két autóba szerelnének még GPS-t, az nagyban segítené a munkájukat. A megye öt kapitányságára vetítve ez tíz készüléket jelent. A tűzoltóknál Győrben szintén elég lenne négy-öt járműbe beszerelni egy-egy készüléket. Az ilyen műholdas navigációs rendszer – a forgalmazó legfrissebb adatai szerint – százezer forinttól kapható, s az ebbe betáplált térkép tartalmazza Magyarország összes (ismert) utcáját.


Csak a helyiek tudják

De mi most a valóság? Szúrópróbaszerűen választottuk ki a Győrhöz közeli Ikrényt, ahol sok új ház épült. Gergó András polgármester elmondta, évekkel ezelőtt az összes utcát kitáblázták, az utóbbi két évben azonban nem jutott erre pénz, pedig nyíltak azóta újak. Ezekről nagyrészt csak a helyiek tudnak. Mentségükre szolgáljon, hogy pályáztak – merthogy drága a táblák beszerzése –, de sajnos sikertelenül. Helyzetük tipikus. Terveik között szerepel, hogy a községben legalább két helyen eligazító táblát helyeznek el: részint turisztikai célból, részint pedig vészhelyzetek esetére.

A polgármester felvetette azt is, hogy akár színes fénymásolatot küldenének a mentőknek, a tűzoltóknak és a rendőröknek, amely a legfrissebb adatokat mutatná. A digitális formában készült rendezési tervek szintén pontos adatokkal szolgálhatnak a GPS-készülékekbe – ha lesznek.


A hívó igazít útba

Ezt a megoldást tartják a leghasznosabbnak a mentőknél, ahol azonban GPS (műholdas navigációs rendszer) híján most még a legegyszerűbb megoldást alkalmazzák: útbaigazítást kérnek a segélyhívótól, s kérik a hozzátartozókat, az utcára kiállva jelezzenek, merre menjenek. „Sok térképünk van, de nagy részük elavult. Na itt kezdődnek a bajok." Sürgős riasztásnál pedig minden perc számít, volt rá példa, hogy a bolyongás miatt időt veszítettek a mentők, de „szerencsére tragédia nem történt".


A régi utcák segítenek

A megyei tűzoltóknál is eddig legfeljebb beszéltek arról, hogy jó lenne egy-két ilyen készülék (akár csak próbaidőszakra), s a győri „digitális város" projekt közelebb is hozta őket ennek az álomnak a megvalósulásához, de a járművekben még mindig nincs GPS. S mivel nincs, ők is a mentőknél bevált módszert alkalmazzák. Nyúl náluk az a település, amelyet beszédes példaként emlegetnek: mivel ott elvétve látnak táblát, így mindig egy régi, s általuk jól ismert utcához igazodnak, ha a helyszínt keresik.

De Sopronban és Ágfalván is hasonló eseteket sorolnak az új lakóparkoknál. A mentőknek is vannak saját készítésű térképeik, s azt mondják, Győrből rendszeresen kapnak hírt arról, ha új utca nyílik, de a településeken történt változásokról keveset tudnak – legfeljebb akkor, ha egy riasztás után megjegyzik, hogy van még egy „Petőfi utca". Ha mindenhol úgy működne a rendszer, mint a nagyvárosokban, akkor lényegesen könnyebb lenne navigálni a riasztott helyszíneken.

A Kisalföld példát kíván mutatni, ezért egy GPS-készüléket megvásárol, amelyet a mentőszolgálatnak ajánl fel. Várjuk további cégek, magánszemélyek jelentkezését, akik akciónkhoz csatlakoznának. Vállaljuk továbbá a koordinátor szerepét ebben az ügyben.

E-mail: sudara@kisalfold.hu,
telefon: 30/217-5409.


Szerencsés rendőrautók

Ebből a szempontból még a rendőrök vannak a legszerencsésebb helyzetben: a megyei rendőr-főkapitányság tizenegy autójába már beszerelték a műholdas navigációs rendszert. Ahol ez nincs – teszik hozzá –, ott viszont vannak körzeti megbízottak, akik nagyjából ismerik a változásokat, így „olyan még nem volt, hogy ne találtuk volna meg a riasztás helyszínét". A rendőrautókba központi GPS-t szereltek be, ami azt jelenti: utcára, házszámra pontosan el tudják navigálni a központból a rendőröket.

2009-05-10 18:38
Koraszülöttek mentésében segít a GPS navigáció

A „Navigáció a gyors segítségért” elnevezésű segélyakció keretében ismét egy közhasznú egyesület kapott navigációs eszközöket. A Nav N Go Kft. és a Navon Kft. által felajánlott készülékeket a Felelősséggel az Egészséges Jövőért Alapítvány kapta.

Újra alkalom nyílt arra, hogy a „Navigáció a gyors segítségért” segélyakció keretében támogatásban részesüljenek az életmentést végző szervezetek. Ezúttal ismét a Nav N Go Kft. és a Navon Kft. adományának köszönhetően kapott 10db Navon GPS-készüléket iGO amigo szoftverrel egy olyan közhasznú szervezet, mely az életmentésben elkötelezett. A Felelősséggel az Egészséges Jövőért Alapítványnak adományozott navigációs eszközök a koraszülött csecsemők mentésében fognak nagy segítséget nyújtani az ország több megyéjében is. A készülékek Zalaegerszeg, Győr, Pécs, Veszprém, Szeged Miskolc, Nyíregyháza és Debrecen koraszülött mentőállomásaira kerülnek, ám nem csak az adott város, de az egész környék mentésében is segítenek majd.

„A koraszülött mentők az utóbbi időben még inkább rászorulnak az alapítványi segítségre, hiszen sajnos korlátozott állami keret áll rendelkezésre a működtetéshez. Az eszközök beszerzésére méginkább szűkek a lehetőségeink, így rendkívüli örömmel fogadtuk a két navigációs cég felajánlását. A GPS készülékek főként az új városrészekben és a kelet-magyarországi tanyavilágban fognak nagy segítséget nyújtani a mentőknek, hiszen nem kell majd bóklászniuk, utcaneveket keresgélni, vagy útbaigazítást kérni a környékbeliektől. Így lényegesen rövidebb idő alatt érhet el a segítség a koraszülött babákhoz, akiknek minden perc számít.” – mondta a GPS-készülék átvétele után Huba Gyöngyi, a Felelősséggel az Egészséges Jövőért Alapítvány képviseletében.

„Az átadott Navon készülékek a legújabb, iGO amigo navigációs szoftvert és a legfrissebb térképeket tartalmazzák, így teljes biztonsággal vezetik el a mentőket a segélykérőkhöz. A termékekhez 3 év ingyenes frissítés is jár, emellett teljes körű garanciát is vállalunk a navigációs eszközökre. Bízom abban, hogy adományunkkal sikerül hozzájárulni ahhoz, hogy a koraszülöttek kapjanak egy újabb esélyt az egészséges életre.” – tette hozzá Drozda Balázs, a felajánló Navon Kft. ügyvezető igazgatója.

A „Navigáció a gyors segítségért” program lehetővé tette, hogy az ország több megyéjében és a fővárosban is egyre több mentőautóban segítsen műholdas navigáció az életmentésben. Emellett az elmúlt évben különleges mentők és kiemelten közhasznú szervezetek is kaptak támogatást.

Módosítva: 2006-09-21 22:50:49